Az új emojikkal egyre inkább gondolnak a nőkre

női emoji
A női futó után, jön a szoptatós emoji és nagyjából minden emojinak van már női változata. Kivéve télapót, de állítólag Télanyót is terveznek…

Először is azok kedvéért, akik nem pontosan értik, mi is az az emoji. Ezek azok a kis jelek, amiket a telefonok billentyűzetéről is ki lehet választani. Egyesek úgy is hívják őket, hogy „szmájlik”. Egyfajta szimbólumok ezek, amiket szinte a világ minden tájékán megértenek az emberek függetlenül a nyelvtől, amit beszélnek.

Lényegében ezek a képecskék megvalósítják azt a világnyelvet, aminek megvalósítására annyi törekvés zajlott már.

Ha most valaki azt gondolná, hogy ez pusztán annyiból áll, hogy a készülékgyártók csinálnak ilyen kis ikonokat és valamiféle számítástechnikai zsonglőrködéssel „beleteszik” őket a telefonokba (tabletekbe), igaza van és nem is. A gyártók valóban használnak saját készleteket, de csakis olyanokat, amiket egy bizonyos testület jóvá hagy.

női emoji

Ugyanis VAN egy testület, az Unicode Konzorcium, ami felel azért, hogy ezek a jelek, emojik egységesek legyenek. A testület tagjait jelenleg a Google és az Apple cégtől kerültek ki. Bárki bármilyen emojit szeretne, ha bekerülne a többi közé, az Unicode Konzorciumnál kell kérvényezni. A felvetés megfontolás tárgyát képezi, majd közzéteszik az eredményeket.

A 2016-os év emojik terén nagyrészt az emberi egyenlőség jegyében zajlott. Noha már tavaly megkezdődött az a folyamat, hogy az embereket megjelenítő ikonok bőrszínét ki lehessen választani. Idén viszont az a sok emoji, aminek csak férfi változatot készítettek korábban, női verziókkal is színesedett. (Pl. a futó, a rendőr, a detektív, súlyemelő, biciklis, úszó, szörfös, golfos…)

női emoji

Mikor ezeket megváltoztatták, azt hihetnénk, hogy ez már elég egy olyan világban, ahol az Egyesült Államoknak kis híján női elnöke lett. De nem! Mi nők még többre vágytunk és meg is kapjuk. Sokan kérvényezték szoptatós emoji elkészítését, és be is került abba az 51 kiválasztott figurába, ami az új Unicode 10 verzióba kerül majd bele.

Szintén bekerült az emojik táborába a sauropoda elnevezésű dinoszaurusz is, amire állítólag nagy volt az igény. A T-rexet még csak, csak értem, amivel a sauropoda együtt érkezik. De ezzel az utóbbival szemben kissé értetlenül állok. Persze, ha bekerült a süni, a zebra és a zsiráf, miért ne kerülhetne a sauropoda is…női emoji

A zöldségek közé érkezik a brokkoli, a muszlim világ igényére jön a hidzsáb figura, amit egyébként „személy kendővel” elnevezéssel illetett a Konzorcium. Az utóbbi mellé kevéssé passzol a szaunázó ikon, amiből egyből bekerül a férfi és a női változat is és ezeken meztelen kis emberkék ülnek a szaunában.

női emoji

Kapcsolódó cikkek:
Az emojik lehetnek a jövő jelszavai?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.