Tech ajándékötletek csajoknak a H&M-ből

ajándékötletek
A H&M nagyon jól tudja azt, amit a többi divatmárka még épp csak kapisgál: a tech kiegészítők már az öltözetünk része. Ezért nagyszerűek ajándéknak!

Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amit a H&M-ből könnyen beszerezhettek és igencsak jól jöhet a családtagoknak, barátoknak ajándékba a fa alá.

Szerintem már a kedves olvasók kezdenek gyanakodni, hogy a HM megbízásából írok PR cikkeket, pedig erről szó sincs. Egyszerűen csak az a helyzet, hogy nyitott szemmel járok a tech dolgokra és náluk látom azt, hogy igenis stílusos, jópofa kütyüket árulnak, elérhető áron. Olyan dolgokat, amiket szívesen ajánlok bárkinek. Valamint azért is szeretem a H&M üzleteit, mert több helyen, nem csak a fővárosban, de az ország nagyvárosaiban is megtalálhatók. Amennyiben pedig valakinek végképp kiesnek ezek a helyek, még mindig ott a webáruház, ahonnan még jobb (!) tech cuccokat lehet „lőni”. Az utóbbi ráadásul saját mobilapplikációval is rendelkezik, ahogy erről már korábban írtam is.

ajándékötletek
A nyaklánc nem csak csillog és csinos, de pendrive is egyben. Az ára 5 990 Ft.

Azokat, akik egyébként ódzkodnak a netes vásárlástól, csak biztatni tudom. Nekem itt még sohasem volt problémám, pedig már küldtem vissza terméket is, simán ment. A nagyon-nagyon bizalmatlanoknak pedig erre, és az összes többi netes vásárlásra is mondom: amennyiben utánvétellel rendelnek, akkor tényleg semmi baj nem érheti őket. A nagy cégek (H&M, Zara, Mango stb.) kivétel nélkül nagyon korrekten kezelik a visszárut, ha néha időt is vesz igénybe az átfutás.

ajándékötletek

Node, elkanyarodtunk az ajándékoktól! Manapság már minden nap használjuk az okostelefont, a fülhallgatót, sokan a laptopot és minden nap más ruhákat viselünk. Persze, hogy a tech kiegészítőkből is hozzáillő kell!

ajándékötletek

Tényleg elájultam a H&M tech kiegészítő kínálatától. Pedig ebben az esetben ez „csak” egy vakok közt a félszemű is király jelenség.

A legtöbb márka, ami kiegészítőket (is) értékesít, alig gondol a kütyükre. Bizsu van mindenhol minden mennyiségben, táskák, sálak, kesztyűk…

ajándékötletek
Színváltó laptop tok, 13,3 colos gépekhez.

Jó, de van okoskesztyű is, hogy a telefonunk használatához a mínuszokban ne fázzon a kezünk, vagy ne kelljen fél pillanatonként lehúzogatni? Vagy van tok, ami harmonizál az öltözetünk színeivel, vagy legalábbis a legtöbbel? Van csinos fejhallgató, ami elfogadható minőség, de mégsem a legdrágább? Laptop tok? Tablet tok?

ajándékötletek
Kábelek strasszokkal csillogón vagy csak “simán” arany, ezüst, rozéarany színekben, 1 790 Ft-tól.

A H&M-ben egyetlen látogatás alkalmával ajándékötletek arzenálja nyílt előttem, ahogy azt a képeken is láthatjátok. Annyira elkezdett érdekelni az egész, hogy a weboldalon is utánakerestem. Az biztos, hogy én már bevásároltam tokból. Kedvező árban, jó minőségű és dizájnos tokok.

ajándékötletek

Persze kapható még kábel arany, ezüst vagy rozéarany színben, menő powerbank (hordozható töltő)… Mire jó a powerbank? Hogy akkor is tudjuk tölteni a telefont, amikor egyetlen fali csatlakozó sincs a közelben. A kábel pedig… Kis gonosz H&M főleg az iPhone tulajdonosokra gondol. Utóbbi (sajnos) a tokokra is igaz!

ajándékötletek
A csinos, kicsi hordozható töltők 5 990 Ft-tól kaphatók.

A kiegészítők ára elég kedvező…

Például a telefontokok 1290 és 2 990 Ft között kaphatók egyelőre iPhone 4, 5, 6 szériákra, de szerintem hamarosan érkezik a hetesekhez is.

A kapacitív kesztyűk között láttam szuper terepmintást, de a képen láthattok vicces feliratost, vagy csillogó fonallal szőttet is. Az áruk 1 290 Ft-tól szín és fazon függvényében.

ajándékötletek

Ugyan nem kifejezetten tech kiegészítő, de a tech őrülteknek nagy örömet lehet okozni bármivel, amit az íróasztalukon használhatnak vagy olyasmikkel, ami kávéhoz kapcsolódik. Ezért tettem be a válogatásba a kávés bögréket, amiket egész nap hurcolhatunk magunkkal. Tuti van az ismerősi körben, aki örülne neki. A szívárványos ragasztószalaggal töltött unikornisról 1 290 Ft-ért pedig jobb nem is beszélni!

ajándékötletek

Egy szót még mindenképpen érdemel az első képen látható nyakláncként is funkcionáló USB. Ezt más cégeknél is láttam már, de a H&M-nél ez az első. Imádom, ha a bizsuknak van más értelme is, mint hogy pl. lógnak a nyakunkban!

A fülhallgatók nagyon jópofák! Vannak igazi csinos, csajos darabok, de vicceseket, vagy „csúnya” karácsonyiakat is találhatunk. A Happy Plugs limitált szériás darabjai pedig még kaphatók a webáruházban, ezek már minőségibbek, igaz, drágábbak is.

ajándékötletek
A fülhallgatók 2 990 Ft-tól kaphatók fazon, szín, komolyság függvényében.

Ajándék vadászatra fel, a H&M-ben szuper cuccokat lőhettek tech rajongó hölgyeknek (az uraknak már kevésbé, de nekik is van hol és mit keresgélni).

Kapcsolódó cikk:
Tech ajándékötletek férfiaknak
Íme, a karácsonyi H&M reklám, amit a Vogue is imád!
Happy Plugs kiegészítők december 1-től kaphatók a H&M-nél

Bejegyzéshez kapcsolódó címkék:
, , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.