69 darab új emoji érkezik!

emoji
Lassan már nem is kell szöveget pötyögni. Elég lesz csak a megfelelő emojit kiválasztani. Az Unikód konzorcium 69 új ikonnal gazdagítja a ikontárunkat.

Az Unikód Konzorcium felelős az összes felületen egységesen elfogadott emojikért. Mindenféle kérést és elgondolást nekik lehet benyújtani, ők pedig szépen elbírálják ezeket. Most is már hónapok óta dolgoznak azon, hogy kiválasszák a szerintük legfontosabb, legszükségesebb további emojikat.

Végre sikerült nekik! Jön a kókusz, a sellők, a vámpírok, a mindenki által jól ismert és sűrűn hiányolt saurupoda, a perec és még sok másik.

A 69 kiválasztott új emoji listáját a napokban tették közzé. Az Emojipedia pedig készített is egy elgondolást arról, hogy feltehetően az Apple verziójában hogyan is mutatnak majd ezek. Bár mielőtt bárki is mérget venne a dologra, azért szólok, hogy az alábbi Apple-stílusú emojik nem véglegesek. Ezek csak a skiccek, amiket a korábbiak alapján az Emojipedia megalkotott. Még csak a szöveges listát hozták nyilvánosságra, úgyhogy a hivatalos verziókig ezek is bőven megteszik. Kíváncsiak vagytok, milyen újdonságok érkeznek júniusban?

A teljesség igénye nélkül, például ezek:

Hányós arc

Forrás: Emojipedia

Zoknik

emoji
Forrás: Emojipedia

Pohár szívószállal

emoji
Forrás: Emojipedia

Vigyorgó arc egy nagy és egy kis szemmel

emoji
Forrás: Emojipedia

Idős felnőtt

emoji
Forrás: Emojipedia

Kabát

emoji
Forrás: Emojipedia

Repülő csészealj

emoji
Forrás: Emojipedia

Sellő fiú

emoji
Forrás: Emojipedia

Mérges arc szimbólumokkal takart szájjal/ Káromkodófej

emoji
Forrás: Emojipedia

Kókusz

emoji
Forrás: Emojipedia

Varázsló

emoji
Forrás: Emojipedia

 Szaunázó nő

emoji
Forrás: Emojipedia

Zebra fej

emoji
Forrás: Emojipedia

Tündér férfi

emoji
Forrás: Emojipedia

Zombi férfi

emoji
Forrás: Emojipedia

Nő lótusz ülésben

emoji
Forrás: Emojipedia

Sauropoda

emoji
Forrás: Emojipedia

Szakállas személy

emoji
Forrás: Emojipedia

Ajkait egy ujjal takaró fej

emoji
Forrás: Emojipedia

T-Rex

emoji
Forrás: Emojipedia
Bejegyzéshez kapcsolódó címkék:
, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.