Az internetes trollkodás lélekállapota

trollkodás
Ugyan nem minden kritikus hozzászólás trollkodás, de vannak, akik versenyt űznek abból, hogy másokat piszkáljanak az interneten.

Az internetes trollok nyomában

A zaklatás és a csoportos trollkodás az internetes szocializációt kísérő negatív hatások. Már 2014-ben a Pew Research Center azt igazolta, hogy a 18 és 24 év közöttiek 70 százaléka esett már áldozatul internetes zaklatás valamilyen formájának. Ugyanakkor pedig egy „A trollok csak jól akarnak szórakozni” című tanulmány szoros összefüggést tárt fel az internetes kellemetlenkedők személyiségjegyei és a szadizmusra, a nárcizmusra, a pszichopátiára, valamint a machiavellizmusra jellemző jegyekkel.

A legtöbben már enélkül is sejtettük, ami a Stanford és a Cornell Egyetem közös, friss, 2017-es tanulmányából (CSCW tanulmány) derült ki. A troll világba a frusztráción keresztül vezet az út. A kutatás szerint a negatív hozzászólások leggyakrabban pillanatnyi hangulattól és az éppeni kontextustól függően alakulnak. Mára pedig ez a viselkedés és jelenség egyre nagyobb méreteket ölt.

trollkodás

„Egyetlen ember, aki bal lábbal ébred képes szikrát gyújtani.”

A CSCW tanulmányban 667 esetben folytatták le a következő vizsgálatot: Az alanyok kaptak egy tesztet, ami vagy nagyon könnyű vagy épp, hogy nagyon nehéz volt. Ennek kitöltése után lemérték a hangulatukat. Majd ezt követően hozzászólásokat kellett írniuk egy cikkre, amire mások korábban már semlegesen vagy negatívan reagáltak.

A megfigyelések szerint azok közül, akik egyébként is negatívabb hangulatban voltak, pl. a nehéz tesztet követően, 68 százalékuk felbátorodott a negatív kommenteken. Ehhez mérten írtak maguk is hozzászólást. Míg azok, akik a könnyű tesztet kapták, inkább a semleges hozzászólásokkal azonosultak, a negatívakkal szembefordultak és csak 35 százalékuk írt maga is negatív hozzászólást. Az összesített tapasztalatok szerint az emberek 50 százalékára hatott a korábbi teszt élmény vagy a már megtalálható negatív kommentek.

Az egészen bizonyos, hogy a negatív hangulat nagyon hajlamosít a trollkodásra az interneten, ez viszont – ahogy már fentebb is megjegyeztem – senki számára nem meglepő. Ugyanakkor a tanulmány arra is rámutat, hogy trollok egészen kis csoportja is képes kiváltani ezt a fajta viselkedést. Jure Leskovec, a Stanford Egyetem egyik tanársegédje és a fenti tanulmány egyik szerzője úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy „negatív spirál”.

„Egyetlen ember, aki bal lábbal ébred, képes szikrát gyújtani és ezek a szikrák a negatív viselkedés spiráljába vezethetnek.”

Forrás: The Verge

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.