Az edzőruhák forradalma kezdődik

biologic
bioLogic: Egyre jobb és jobb anyagokat készítenek a sportruházat-gyártók, most azonban az MIT laborjában valami egészen különleges készült.

bioLogic ‒ Egy élő anyag?

Az MTI laborjában létrehoztak egy olyan lélegző anyagot, ami igazi biológiai sejtekből épül fel! A kitalálói bioLogic névre keresztelték az újdonságot. A „lélegző edzőruha” működési elvét tekintve apró „csapóajtókból” áll. Ezeket az egészen aprócska „csapóajtókat” mikrobiológiai sejtek füzérei mozgatják, melyek összezsugorodnak vagy kitágulnak a páratartalom függvényében. Eszerint az ebből az anyagból készített ruha, egész egyszerűen lehűti a sportolókat.

A bioLogic-ot kutató csapat egy tanulmányt adott ki a felfedezésükről.

biologic

„Ezek a sejtek olyan erősek, hogy amit beborítanak azt képesek akár meghajlítani is.” – magyarázta a Wen Wang a tanulmány vezető szerzője.

Itt azonban még nincs vége, az aprócska „csapóajtók” nyitódásán és záródásán kívül másra is képesek!

Használhatunk például floureszkálást, ami hasznos lehet a futóöltözeteknél. Lehet kombinálni szagkieresztő funkcióval is a sejteket, a génsebészetet segítségül hívva. Így, amikor a konditermet elhagyjuk akár a ruházatunk jó illatot is áraszthat.

A projekten dolgozó csapat párhuzamos sorokba nem fertőző E.coli baktériumokat nyomtatott latex anyagokra, amiből kétrétegű struktúrát alakítottak ki. Ezt különféle páratartalomnak, nedvességtesztnek tették ki. Amikor az így elkészült anyagot forró felületen szárították, a sejtek összezsugorodtak, így a latex felkunkorodott. Amikor újra gőz érte az anyagot, a sejtek megnőttek és világítottak, miközben a latex kisimult. Miután ezt vagy százszor is megismételték, az anyagon még mindig nem látszott jelentős károsodás, de a sejteken és a működésükben sem.

biologic

Mindez tehát azt is jelentheti, hogy hamarosan biovilágító, bioreaktív ruházatokat is hordhatunk, melyeket bármilyen más ruhadarabjainkhoz hasonlóan moshatunk, száríthatunk, majd újra viselhetünk. Különösen alkalmasak lennének sportöltözeteknek, mivel a kutatók szerint a szóban forgó anyag kiemelten hatásosan távolítja el az izzadtságot a testünkről és még csökkenti is ezzel a testhőmérsékletet edzés közben. Már futócipővel is próbálgatják a technológiát, hogy finom frissek maradjanak lábaink is…

Forrás: Techcrunch

Bejegyzéshez kapcsolódó címkék:
, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.