Megmutatjuk mennyire csajosak az új iPhone-ok!

iphone x

iPhone 8, 8 Plus és X – De miért?

Az iPhone megosztó készülék. Egyesek imádják, mások kitartóan nem vennének soha, megint mások, pedig olyanok, mint én: a teljesítményre kíváncsiak.

10 éve mutatták be az első iPhone készüléket. Azóta több mint 1,2 milliárd ilyen telefont adtak el a világon és gyakorlatilag minden mobilgyártó ezt másolta. Egy darabig. Az Apple háza táján 2011-ben drasztikus változás történt. Az egykori vezérigazgató, az antiszociális zseni, Steve Jobs meghalt. Hogy mennyire diktatórikus cég is volt a vállalat az csak a halála után derült ki. Az általa sínre rakott cég ugyanis elkezdett lemaradozni, majd nyugodtan kijelenthetjük 1-2 éve le is maradt az élenjáró fejlesztésektől. A hangsúlyt már kizárólag a profitszerzésre és a biztonsági játékra helyezték. Drága, de stabil készülékekkel, amik nagy profitot termelnek, de az igazi innováció igen csekélyke bennük.

Ugyanakkor a magát mindig is keményen tartó Samsung mellé feltűntek komoly és veszélyes versenytársak a piacon, főként Kínából, mint pl. a Huawei. Az idei, jubiláló iPhone-nak tehát, a Samsung brutálisan magas labdáját követően muszáj volt valamit mutatni is végre, ahelyett, hogy foltozgatja az előző évi készülékeit.

iphone x
Forrás: Apple

Az Apple a tech világ dizájner márkája

Azt sem felejthetjük el, hogy az Apple és az iPhone immár fogalom. Olyan, mint a nagy dizájnermárkák. Ezeket senki sem kérdőjelezi meg, ha valamin rajta van, hogy Chanel, Dior vagy Gucci, azért nyílnak a pénztárcák. Az Apple a tech világ dizájner márkája. Vagyis az elvárás kettős volt velük szemben, nagyon jól tudták és megugrották! Nézzük miben és hogyan.

Ahhoz, hogy az almás vállalat biztonságban lehessen még hosszú évekig és a nyomában lihegő Samsung és Huawei ne verjen rá köröket pillanatokon belül, szüksége volt két dologra. Egy új, innovatív készülékre, ami megfelel az Apple hagyományoknak stílusában, beéri a piacot technológiájában, és mutat valami újat. Ez lett az iPhone X (ejtsd: „ten” és nem „iksz”)!

Igen ám, de egy ilyen készülék Apple mértékkel igencsak drágácskára jön ki, márpedig ez kevesebb hasznot jelentene, ha a fogyasztókat érdekelné is. Vagyis jött a szuper ötlet az almás cégnél, hogy folytatják az új hagyományaikat is: foltozzák a régit gondolva a divatból Apple-pártiakra. Ezeken a modelleken ugyanis megmarad a régi profit és, aki nem tudja majd megvenni a drága újdonságot, de státusszimbólumot és almás logót akar: erre vált majd… Ez lett az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus.

iphone x
Forrás: Apple

iPhone 8 és iPhone 8 Plus – Ilyen

Külsőségek

Noha az iPhone 7 már 6 színben is elérhető volt, az új ájfón egyelőre három színben érkezett (ezüst, arany és asztroszürke) és üveg hátlappal. Mondhatnánk, tényleg dögös külsővel. Az Apple a weboldalán vagy 6 nyomtatott oldalnyi szövegen részletezi, hogy mit tud és miben jó a két készülék. Az egyetlen, ami tényleg más, az a megújult telefonház és a színek, de ezt leszámítva nyugodtan nevezhették volna 7s-nek is az újakat.

A régi, új színek az ezüst, arany és jól bevált asztroszürke. Egyébként, ami az aranyat illeti, kicsit mintha lenne rózsaszínes beütése, de a képeken és kézben mindig más a szín. A lényeg csajok, hogy a klasszikus rozéaranynak annyi.

Kijelző

A kijelzők mérete a korábbinak megfelelő, 4,7 illetve 5,5 hüvelykes, ugyan már nem csak Retina HD, hanem Retina HD True Tone technológiával. Ez az utóbbi kifejezés azt takarja, hogy a kijelző a környezet fényviszonyaihoz igazítja a fehéregyensúlyt, hogy mindig jól láthasd.

Méretek:
  • iPhone 8: 138,4 × 67,3 × 7,3 mm, tömeg: 148 gramm
  • iPhone 8 Plus: 158,4 × 78,1 × 7,5 mm tömeg: 202 gramm
iphone x
Kamera

Mindkét készüléknél maradt a 12 MP-es felbontás hátul, de persze azért újítottak kicsit ezt az almások. A lényeg: valamivel jobb szenzorok és végre valahára befutott az optikai képstabilizálás is, mindkét modellbe. Továbbra is készíthető velük 4K-s videó, de a korábbi 30 helyett, akár 60 fps képkockasebességű videó rögzítésére alkalmasak. Az iPhone 8 Plus esetében a dupla kamera fejlődött tovább: immár egy nagylátószögű (ez van az iPhone 8-ban is) és egy erős teleobjektívvel rendelkezőből áll. A két kamera együtt lehetővé teszi az optikai zoomolást. Szintén a Plus modellnél az eddig is elérhető Portré mód mellé érkezett egy újabb próbaüzemű funkció, bétaverziójú Portrémegvilágítással gazdagodott a paletta.

Az előlapi kamera? Hát itt nem nagyon tudunk eszement újdonságról beszámolni. Maradt a 7 MP.

Egyéb

A porálló és vízlepergető tulajdonsága a készüléknek továbbra is a régi szabvány szerint, tehát továbbra sem javallott velük medencében fényképezgetni. A belbecs annyiban változott az előzőekhez képest jelentősen, hogy az Apple legújabb fejlesztésű chipje az A11 Bionic került a telefonokba, vagyis ez sokkal gyorsabb készülékeket ígér. Ezek mellett maradt a Touch ID és a 3D Touch is.

Az üzemidő sajnos szintén változatlan, az iPhone 7-hez hasonló, de a készülékek immár vezeték nélküli töltésre is alkalmassá váltak. Ehhez az Apple rögtön készül is egy nagy töltőlappal, a Power Mattel, ami jövőre lesz csak kaphat, viszont egyszerre több eszközt is lehet majd tölteni vele.

Árak

Kétféle háttértárral lesznek kaphatók a készülékek. 64 és 256 GB-os változatban. Az iPhone 8 árai: 64 GB-os változata 264 990 Ft, a 256 GB-os modell 321 990 Ft. Az iPhone 8 Plus 64 GB-os modell 303 990 Ft, míg a 256 GB-os 360 990 Ft lesz.
Az Apple Magyarország szerint szeptember végétől, egészen pontosan 29-től kaphatók is lesznek.

iphone x
Forrás: Apple

Az iPhone X – Ilyen

Az iPhone X, amit kis hazánk nagyjai csak úgy fognak hívni, hogy „ájfón iksz” valójában „ájfón ten”, merthogy római számmal az X az 10, vagyis angolul ten. Ez az iksz tehát egy tízes… Jó, nem ragozom. Az Apple szerint ezzel már „köszöntjük a jövőt”. Hát, nézzük!

Külcsín

A készülék két színben: ezüst és asztroszürke változatban lesz kapható. Az előlap és a hátlap is teljes egészében – az Apple ígérete szerint – „a legtartósabb – üvegből készült. Köztük egy rozsdamentes oldalszegély, ami körülöleli az egész készüléket. Az asztroszürke változatnál a vákuumgőzöléssel készített bevonat színe pontosan megegyezik a rozsdamentesacél oldalszegély színével. Az új iPhone-t emellett zsírtaszító bevonattal látták el, hogy ellenálló legyen a foltokkal és az ujjlenyomatokkal szemben. Mindez elég jól hangzik, így elsőre.

Kijelző

A kijelző mérete extra, faltól fali tartó 5,8 hüvelykes. Super Retina HD-kijelző HDR és True Tone technológiával. Végre, végre Almáékhoz is beköszöntött ezzel az OLED-korszak, ugyanis ebben már az van. Pontos színek, valós fekete árnyalatok és 1 000 000:1 kontrasztarány.

iphone x
Forrás: Apple
Méretek:

143,6 × 70,9 × 7,7 mm, tömeg: 174 gramm

Kamera

A hátlapi kamera nagyjából olyan, mint az iPhone 8 Plusnál. Az előlapi kamera ellenben eltér a nyolcasokétól, köszönhetően egy új szenzornak a telefonban, de erről később. Maga a kamera tehát 7 megapixeles TrueDepth előlapi kamera Portré mód és Portrémegvilágítás funkcióval.
Hogy mit is jelent a Portré módú szelfi és a Portrémegvilágítás a szelfiknél? Az első azt takarja, hogy a szelfijeid egészen új dimeziókba kerülhetnek a mélységélesség-effekttel. Mivel az arc van a fókuszban, és így élesen jelenik meg a művésziesen elmosódott háttér előtt. A Portré megvilágítás kifinomult algoritmusokkal kiszámítja, milyenek lennének az arcvonások a különböző fényviszonyok között. Ezekre a számításokra alapozva létrehoz egy fényhatást. Hölgyeim, innentől a szelfizés művészeti szintre emelkedhet!

iphone x
Forrás: Apple
Face ID

Ebben a készülékben nincsen Touch ID, vagyis ujjlenyomat-olvasó. Ellenben van benne egy új technológiájú arcfelismerő. Mivel az eddig mobilokban alkalmazott arcfelismerés nem volt az igazi (link), illetve könnyedén kijátszható volt, sokan szkeptikusak lehetnek.

Az almás cég viszont állítja, hogy az ő új rendszerül „erős és biztonságos”. Egész pontosan úgy működik, hogy a TrueDepth előlapi kamera érzékelői leolvassák az arc egyedi formajegyeit, majd az adatokat össze¬hasonlítják a tárolt adatokéval. Ha a rendszer egyezést talál, feloldja az iPhone X-et.

Az infravörös fényvetőnek hála sötétben is működik a funkció, illetve csak akkor old ki a készülék, ha ránézünk. Ennek az oka, hogy pl. fényképpel ne lehessen megtéveszteni. A szemüveg, a sapka és a szakáll sem akadály. Bár talán az utóbbi, hölgyeknek annyira nem lényeges.

Animojik

Az új szelfik mellé új emojik is érkeznek, méghozzá animálhatóak. Vagyis nem csak simán mozgó emojikat küldhetünk, de konkrétan a saját mimikánkkal is elláthatjuk a kiválasztottakat. 12 emoji, 50 rögzített izommozdulat… Már küldhető is a „kaki” animoji a barátoknak a saját arcmozdulatainnak megfűszerezve. Ezt a funkciót inkább nem kommentálom. De köszönjük Apple, mindannyian erről álmodtunk…

Egyéb

Az új iPhone a 8-szériához hasonlóan porálló és vízlepergető. Szintén az A11 chippe szerelt. Szintén alkalmas vezeték nélküli töltésre, de az üzemidő mintegy két órával jobb a többi telefonéhoz képest.

Ár

Jöjjön hát a legnagyobb „juj” az összes közül! Az iPhone X (ejtsétek, ahogy akarjátok) kétféle háttértárral lesz kapható, szintén 64 és 256 GB-os változatban. A 64 GB-os változat ára 379 990 Ft, míg a 256 GB-os 436 990 Ft lesz. JUJ! Jobb vese vagy bal?

iphone x
Forrás: Apple

Mennyire csajosak ezek a készülékek?

Ez a kérdés ugyan nagyon szubjektív, de szerintem eléggé. Az én válaszom az, hogy általában eléggé csalódott szoktam lenni a bemutatók után. Most azonban, szerintem, ha valamivel elégedettek lehetünk, az az új iPhone-ok külseje. Mi csajok szeretjük a szép dolgokat. Az iOS-nek hála az almás mobilok könnyen is használhatók. Szeretjük a felhasználóbarát eszközöket is. Sőt, a jó minőséget. Ezeket az árakat… Na, azokat nem szeretjük annyira.

Na, csajok? Nektek tetszik? Nálam lehet, hogy alakul egy újabb szerelem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.