Ezek a legújabb Android okostelefonok!

Már az év elején megérkezett néhány új androidos csoda. Tekintsük végig, hogy mik közül válogathatunk eddig!

A kínai készülékgyártók rohamos előretörése a mobiliparnak bizony nagy lendületet ad és durván élezi a versenyt. Mostanra nyugodtan mindenki elfelejtheti a negatív előítéleteket a kínai gyártókkal szemben. A teszteken ugyanis a kínai gyártók készülékei egyre előkelőbb helyeken szerepelnek. A néhány éve még külsőleg jellegtelen és az Apple és Samsung innovációk nyomaiban kullogó gyártók kezdenek az élre törni fejlesztésekben és a dizájn terén egyaránt.

Noha már most is szép listánk van, az alábbi készülékeken kívül még sorban érkezik majd a többi is, mivel február végén lesz Barcelónában, az MWC vagyis a Mobil Világkiállítás, ahol bőven számíthatunk még újdonságokra és több cég is általában oda tartogatja a puskaport.

Honor

A Honor egy egészen új készüléket villantott a CES 2017-en, a Honor 6x-et . Ebben a telefonban lényegében minden benne van, amire szükségünk lehet, semmiben sem kell kompromisszumot kötni. 5,5 colos Full HD kijelző kellően szép képet ad. Az ujjlenyomat-olvasónál extra gyorsaságot ígér a gyártó, mintegy 0,3 mp alatt oldja fel a készüléket a megfelelő kezekben.

A kezelőfelületen a Huawei saját rendszere az EMUI fut, Android alapokra helyezve. Aki ismeri és használja vagy használta, tudja, hogy elég rugalmasan ad lehetőséget arra, hogy teljesen személyre szabjuk. Az új készülék hátoldali 12 megapixeles dupla kamerája mellett, elől 8 megapixeles szenzor segíti a szelfikészítést és a videóbeszélgetéseket. Ráadásul duál simes a jószág, tehát a céges és a privát kártyát is kezeli egyszerre. A 6x-szel vége a telefonos kétlaki életnek.

okostelefonok

Asus

A korábban főleg számítástechnikából ismert tajvani gyártó 2 telefonkészüléket mutatott be Las Vegasban. A Zenfone 3 Zoomot és a ZenFone AR-t.

A Zenfone 3 Zoom 5,5 colos kijelzővel és 12 megapixeles hátoldali duál kamerával érkezett, amivel akár 4K-s videókat is lehet rögzíteni. A kiemelkedő 5 000 mAh-s aksival pedig egy feltöltéssel is jó hosszan élvezhetjük a nagyszerű funkciókat. Magyarországra márciusban várható.

A Zenfone AR-nél az ASUS azzal próbálkozik, ami sokak szerint az okostelefonok jövője. Azon túl, hogy a világon elsőként van 8 GB RAM egy telefonban, ez a készülék kifejezetten egy kiterjesztett valóság (AR) mobil is. Nemhogy duál, de egyből három hátlapi kamerája van, amiből az egyik szenzor 23 megapixeles. Szintén használható virtuális valóság s(VR) zemüveghez is a készülék, ami nem sok másik telefonra jellemző egyelőre.

(Muszáj megjegyeznem, hogy amilyen nagy dobással állt elő a tajvani cég, a bemutatójuk pontosan annyira volt gyötrelmesen borzalmas. A CEO-t, Jonney Shiht nem lenne szabad színpadra engedni!)

okostelefonok

Huawei

Magyarországon már kapható az a készülék, amit a CES-en még csak most jelentett be a Huawei az amerikai piac részére, a nemzetközire már tavaly. Egyúttal kiderült az is, hogy a kínai vállalat szoros együttműködésbe kezd a Google-lel és az Amazonnal, ami későbbiekben különösen a mobilokat fogja érinteni.

Ami viszont a Mate 9-et illeti, ejtsünk egy pár szót róla, hiszen hazánkban egészen frissen, tavaly decemberben került a polcokra. Egy phabletről beszélünk 5,9 colos kijelzővel. A duál kamerához a lencséket nem kisebb név, mint a Leica szolgáltatja, ami nagyjából egyenlő is az ígérettel, hogy igazán szép képeket lehet majd a készülékkel kattintani. A Mobilaréna szerint akár a 2016-os év legjobb phabletje címet is megérdemli.

A megjelenése csinos és egy kicsit lekerekítettebb, mint az előző Mate, de jellegzetesen huaweies még mindig. 5 színben elérhető a készülék, de figyelem egyetlen rozéarany vagy rózsaszín sincs. Az arany viszont elég jó, csajos. A Media Markt 229 990 Ft-ért árusítja egyelőre csak 3 színben, de 36 hónap gyártói garanciával!

okostelefonok

LG

Az LG már decemberben beharangozta a készülékeket, amikkel a CES-re érkezett, de őszintén szólva, semmi igazán említésre méltó sincs köztük. Női szemmel és szempontból szinte egyáltalán nincs.

Persze, szükség van olcsóbb és gyengébb telefonokra is. Nem mindig beszélhetünk innovációról és csak a csúcskészülékekről. Elvégre igenis gondoljunk azokra is, akik nem csúcskészüléket akarnak vásárolni! De mivel ez egy női oldal, ahol a női szempontokat szolgáljuk, így egyszerűen nem tudom olyan felét fogni az LG új K-szériájának, ami női szemmel megkapó.

A kategóriájukból adódóan a paraméterek ugyebár nem. Várnék valami csavart, valami kis sikket, bájt… Na, arra várhatok! Az LG új K-készülékei (K3, K4, K8, K10) semmilyen ponton nem célozzák a nőket. Párdon, a K8-ból van arany… Hát, köszi! Most így hogy adjak piros pontot?

Mielőtt azonban végleg elföldelném a dél-koreai vállalatot a női olvasók előtt, azért az új LG Stylus 3-ról sem feledkezem meg. Ebből van rozégold készülék, ha a széptől messze is van és nem pontosan értem ezt a stlyus dolgot. Esetünkben ez nem a stílusra utal, hanem arra a pöcökre, amivel a kijelzőt lehet babrálni és az ember úgy egy hónap alatt hagyja el kb. Nem értem. Az LG a kevésbé menő készülékeinél megragadt 2007-ben a KU990-nél, vagy mi van? Azért jó, hogy van rózsaszín…

Remélem, a G6-ot februárban nem kell majd kurblival hajtani…

okostelefonok

Samsung

A Samsung Las Vegasban mutatta meg a beharangozott és a nők körében igencsak népszerű A3 és A5, A7 készülékek 2017-es verzióit.

3 színben jönnek: fekete ég, barackrózsaszín és aranyhomok. A rózsaszín az egyelőre nagyon trendi púderrózsaszínnek tűnik, aminek szerintem sokan fognak örülni, különösen, ha bekerül a szolgáltatók kínálatába is. Ráadásul mindegyik IP68-as szabványnak megfelel, vagyis mostantól vizezhetünk velük minden mennyiségben, nem kell őket kímélni. Strandképek rocks!

Az A3-ba is került ujjlenyomat-olvasó, az Always On funkciónak hála pedig a kijelzőn a legfontosabb adatok anélkül is láthatók, hogy feléledne a készülék. A méret továbbra is a régi, vagyis nem lett nagyobb! AMOLED kijelző meg úgy tömör gyönyör, ahogy van.

okostelefonok

HTC

Január 12-én leplezte le a HTC két legújabb készülékét a HTC U Ultrát és a HTC U Play-t. Mindkét phablet (Ulta 5,7, Play 5,2 colos képátmérőjű) megnyerő külcsínnel érkezett, igazán szép színekben. Ám az Ultrában még egy második kijelző is helyet kapott, igaz csak egy pici a nagy felett, mindenféle értesítések számára. Ráadásul az előlapi kamera 16 megapixeles, gondolom értitek, hogy ez igazán jó szelfiket jelent. Viszont a gyártó az Apple-höz hasonló gonosz módon száműzte a készülékéből a jack aljzatot!

A U Play a butuskább változat, még anyaghasználatban is elmarad az Ultrától, kevesebb az üvegfelülete. Viszont nála sincs esélyünk bedugni egy jack csatlakozót, viszont nagyon kedvesen letapogatja a fülünket és a hallásunkhoz igazítja a zenék hangzását. Elöl és hátul is 16 megapixeles a kamerája.

okostelefonok

Bejegyzéshez kapcsolódó címkék:
, , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..