A legfurább dolgok az Ebay-ről

ebay
Futottatok már bele az Ebay-en igazán „érdekes” termékekbe? Összegyűjtöttünk nektek egy csokorra valót a legfurcsábbakból.

Csupa hasznos holmi, ami mind kapható az Ebay-en!

Unikornis hús

Amit a piacon a hentesnél nem kapni – csak esetleg nagyon jó kapcsolatokkal, pult alól –, azt könnyedén megrendelheted az Ebay-ről. Ezen ritka és csodás állatoknak híresen finom húsa igazi csemege a gourmet-knak. Figyelem, nem összekeverendő a kissé rágós, és szintén ugyanitt kapható sárkányhússal. Csakis megbízható, NÉBIH engedéllyel rendelkező eladótól vásároljunk belőle, mert könnyen romlik és a romlott unikornishústól még a végén szivárványokat eregetünk majd… Az pedig, ha bizonyos körökben nagyon menőnek is számít, cseppet sem dívás.

ebay
Forrás: Ebay
Donald Trump vécépapír

Anélkül, hogy politikai álláspontra helyezkednénk, emellett azért nehéz elmenni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hillary-val is kapható a termék. Vajon hány rétegű? Csak a precizitás kedvéért

ebay
Forrás: Ebay
Vécé golf

Bizonyára többen is egyetértenek azzal a tézissel, hogy a sport és a szórakozás is egyformán fontos. Ez a termék megvalósítja a kettőt egyben. Kellemest a hasznossal…

ebay
Forrás: Ebay
Bajusz cumi

Kisgyerekeseknek elengedhetetlen kellék! A gyermeket minél korábban felkészítik az arcszőrzet megfelelő viselésének szabályaira, annál kevesebb gondja lesz vele később.

ebay
Forrás: Ebay
Emberi zsír gumiból

Ennél a terméknél csak pislogva néztünk egymásra. Azon túltettük magunkat, hogy egy adott anyagot replikaként létrehoznak gumiból. Ám a funkcióra egy ad hoc módon megalakult brainstorming keretében sem sikerült rájönnünk. A lehetséges válaszok között volt, hogy diétás inspiráció, poén és a fogalmunk sincs. Az is lehet, hogy egyáltalán nem szeretnénk tudni a választ…

ebay
Forrás: Ebay
Csípős fogpiszkáló

Van fogpiszkáló függő ismerősötök, akinek folyton kilóg egy ilyen kis fadarab a szájából? Általában mindenkinek van egy. Nem születésnapi ajándéknak ajánljuk, inkább csak amolyan meglepetésként egy kellemesen eltöltött ebéd vagy vacsora után. Persze családi összejövetelek slágere is lehet. Csak körbekínálás előtt izzítsátok be előtte az összes képrögzítő felszerelést otthon…

ebay
Forrás: Ebay
Jézus szendvicssütő

Egy konyhai kiegészítő mindazoknak, akik megtalálták Jézust és azoknak is, akik még keresik. Utóbbiak például legalább a meleg szendvicsen meglelhetik majd. Angolul beszélőknek a termék elnevezése: Grilled Cheesus Sandwich Press. Szívesen készítenénk interjút a briliáns háztartási kisgép tervezőjével.

ebay
Forrás: Ebay
Letöltés matrica

Egy igazán „hasznos” termék, ami akár együtt is rendelhető a fenti, még „hasznosabb” golf készlettel. Kitűnő módja jelezni mindenki számára, hogy a multitasking egészen új szintekre emelkedett süllyedt.

ebay
Forrás: Ebay
Bejegyzéshez kapcsolódó címkék:
, , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..