Megérkeztek a Samsung Galaxy S10 testvérek és az áraik

Samsung Galaxy S10
Samsungéknál ég a világ, sütik már a rántott Almát zimezum: itt vannak az új Galaxy S10 készülékek.

Igen, igen: befutott a Samsung Galaxy S10 család. Okosabbak és dögösebbek, mint valaha!

Bár egyre több gyártó tűnik fel a piacon, igazából két olyan okostelefon-gyártó van, amelyek új, vezető termékeire mindig mindenki kíváncsi: a Samsung és az Apple. Február 20-án az előbbi mutatta be zászlóshajóit, megérkezett a Samsung Galaxy S10 módozataival.

Az említett két cég rivalizálása immár egy évtizedes, de a látottak alapján egyre inkább úgy látszik, hogy az innovációk terén fordult a kocka. A mérleg nyelve pedig egyre inkább a dél-koreai gyártó felé dől. A Samsung, minden egyes bemutatón valami új fejlesztéssel áll elő. Míg az Apple inkább már csak kullog a piac után, és már létező funkciókat maxol ki (pl. arcazonosítás).

A Samsung 2019-ben megint nem okozott csalódást, sőt mondhatom, elkápráztatta a közönséget, és engem is. A Galaxy család immár 3 +1 tagúvá vált, az S10e, S10, S10+ és S10 5G modellek bemutatásával. A 4 új modell 4 új méretben és tudásszinttel érkezett. Az eddigi szokásoktól eltérően 5,8 vagy 6,1 illetve 6,4 avagy 6,7 hüvelykes kijelzőmérettel debütáltak a csinos készülékek.

Ami az új funkciókat illeti, a Samsung megalkotta azt az okostelefont, amit hónapokig kerestem, mielőtt befizettem egy iPhone XS-re. Ez azért bosszantó, mert akkor egy olyan készüléket akartam, aminek előlapi ujjlenyomat-olvasója van, de a gomb mégsem vesz el túl sok helyet az AMOLED kijelzős készülékből, legalább 64 GB-os (de inkább 128) háttértárral rendelkezik, jól néz ki, van benne jack aljzat, és bitang jó a kamerája. Na, ezzel jelentkezett most a Samsung! A Samsung eseményt végignézve pedig lassan és módszeresen nekiálltam a fejemet a falba verni.

 

Új funkciók

Na, akkor fussunk végig a Samuk újdonságain! Természetesen ezúttal is női szemmel, csajosan, (remélhetőleg) érthetően. Aki nem egy átfogó összefoglalást szeretne, hanem felsorolásszerű, száraz technikai paramétereket, azok figyelmébe ajánlom pl. a Mobilarénát.

Samsung Galaxy S10

Ultrahangos ujjlenyomat-olvasó

A Samsung végre valahára betette az ujjlenyomat-olvasót az AMOLED kijelző alá/bele. Tudom, tudom, ezt a Vivo, a OnePlus és a Xiaomi is megcsinálta már, de az élvonalbeli gyártók még nem. Ám a Samsung készülékekben elhelyezett, Qualcomm által fejlesztett ultrahangos ujjlenyomat-olvasó más a korábbiaknál. A többieké ugyanis optikai, vagyis képi érzékelésen alapszik, míg ez a megoldás nagyfrekvenciás hanghullámokkal működik. A 3D ultrahangos szenzor hanghullámokat ver vissza a bőrről. Így vizes közegen, különféle anyagokon, poron és eltérő fényviszonyok között is tökéletesen működik. Az ultrahang-érzékelő ugyanis 3D térképet készít a bőr redőiről és felületéről, míg az optikai nagyon leegyszerűsítve egy fotót. Éppen ezért sokkal biztonságosabbnak is tartják, a Samsung szerint nem lehet megtéveszteni másolattal. Állítólag gyorsabb is. Ráadásul érintéskor nem közvetlenül az érzékelőt érintjük meg, hanem a kijelző felületét.

Samsung Galaxy S10
A kijelzőbe/alá épített ultrahangos ujjlenyomat-olvasó
Dinamikus AMOLED – Infinity-O

„A HDR10 + minősítéssel rendelkező kijelző dinamikus tónus leképezést, látványos színeket és kontrasztot biztosít eltérő fényviszonyok között is.” Magyarul, eltérő fényviszonyoknál, vagyis akár napfényben is jól látható. Emellett majdnem felére csökkenti a kibocsátott, káros kék fényt, mindezt pedig úgy, hogy közben nem változik a képernyő színe. (Tudjátok, nem lesz olyan sárgás fénye.) Vagyis nem csak kevésbé bántja a szemet, például egy sötét helységben nézve, hanem az alvásciklusba sem avatkozik be durván.

Ezek persze „csak” a képernyő technikai tulajdonságai! Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy lézervágással szépen belehelyezték az előlapi kamerát, vagy kamerákat (modelltől függően), vagyis notch nincs, és kiálló kamera sem! Jé, ezt így is meg lehet oldani? Nahát! Ja, és a beleépített ultrahangos ujjlenyomat-olvasót említettem már? Igen? Jó. Mert az is ide tartozik. A sztereó hangszórók és a Dolby Atmos már csak a füleket kényezteti. Az igen keskenyre szabott keret innentől már csak fincsi hab a tortán.

Samsung Galaxy S10
Samsung Galaxy S10+
Eszközök közötti töltés

Igen jópofa és egyben hasznos dolog a fordított vezeték nélküli töltés funkció elhelyezése a készülékekben. Ez annyit jelent, hogy nem csak maga a telefonkészülék tölthető vezeték nélküli töltéssel (ami egyébként 36%-kal gyorsabb lett), de maga a telefon is képes tölteni egyéb vezeték nélküli töltésre alkalmas eszközt. Például másik telefont, okosórát, vagy a szinten debütáló Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgatókat.

Galaxyék, avagy a Galaxy család

A külső jegyeket nézegetve, elég jó a dél-koreai gyártótól, hogy megtartotta a kicsit szögletes formát, azt a karakteresen Samsung jegyet, ami mostanra szépen beérett. Az új készülékeknél előálltak egy igen csinos prizma fehér színváltozattal is. Ez amolyan szexi színjátszósnak tűnik, egy cseppnyi unikornissággal. Ami a színeket illeti: fekete, fehér (prizmafehér), zöld és sárga színmódozatok érkeztek, a különféle modellekben különböző elérhetőséggel.

Samsung Galaxy S10
Samsung Galaxy S10e
Galaxy S10e

A családhoz most csatlakozó S10e a kistestvér a családban. Nem csak méretéből adódóan, de azért is, mert ő – nagytestvéreivel ellentétben – „csak” duál kamerával büszkélkedhet, 12 és 16 MP-es szenzorokkal.

A képernyője a legkisebb ugyan a maga 5,8 colos méretével, és 2280 x 1080 pixel felbontásával, de az új dinamikus AMOLED technológia így is gyönyörű képet ígér, és keskeny kereteket. Viszont egy igen menő újdonsággal sajnos nem szolgálhat, ez pedig az az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó. A jobboldalán a bekapcsoló gombban került elhelyezésre az ujjlenyomat-szenzor.

Az E-nél a hátlapválasztékban újonnan megjelenő kerámiaborítás sem elérhető, csak az üvegborítás, abból is a gyengébbik, a Gorilla Glass 5 változat.

Ez a készülék ugyebár az elérhetőbb árkategóriát képviseli, kicsit visszafogottabb tudással, de cserébe emészthetőbb árcímkével. Az alapmodell 6 GB memóriával, 128 GB háttértárral kapható. Utóbbit 512 GB-ig lehet bővíteni. Nyitó ára 257 990 Ft.

Samsung Galaxy S10

Galaxy S10 és S10+

A korábbról már jól ismert oszlopos családtagok idén nem panaszkodhatnak a frissítésre. Szokás szerint nagyon okos és még okosabb a felállás. Mindkét modell büszkélkedik a dinamikus AMOLED kijelzővel Quad HD+ felbontással. Emellett multikamerával felszerelkeztek, ami az S10 esetében négy, az S10+-nál pedig öt objektívvel gazdagítja a felhasználót.
Ezt úgy kell értelmezni, hogy a hátlapon három lencse, elől pedig egy, illetve két lencse kapott helyet. A hátlapi teleobjektíves kamera a távoli felvételekre alkalmas, a széles látószögű kamera a mindennapokban használható, és 123 fokos látómezővel rendelkező ultraszéles látószögű kamerával pedig lenyűgöző panoráma tájképeket lehet lőni. Elől a 10 MP-es szelfikamerához az S10+ esetében egy további 8 MP-es RGB-színmélység érzékelős szenzor is helyet kapott. Azért az elég meredek, hogy egy telefon teljes objektívkészletet biztosít a fotózáshoz egyetlen készülékbe építve. A fényképezést pedig még egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a mesterséges intelligencia vezérelt intelligens fotóasszisztens, ami javaslatokat tesz a kamera beállításaihoz, a témához optimalizálja a fotózást.

Az S10 8 GB memóriával, 128 GB háttértárral (512-ig bővíthető) 309 990 Ft, az S10+ készülék 8 GB memóriával, 128 GB háttértárral (512-ig bővíthető) pedig 344 990 Ft-os áron nyit.

Galaxy S10 5G

Az S10 5G-nek a nevében a jelleme. A készüléket az 5G mobilhálózatokhoz alkalmassá tették, csak ugye egyelőre például hazánkban ez nem igazán elérhető. Ez nem is feltétlenül baj, hiszen a telefon világviszonylatban is csak nyár környékén kerül forgalomba, hazánkban pedig egyelőre valószínűleg egyáltalán nem is, hiszen minek. Azért jó, hogy van.

Előrendelési akció

Az előrendelőknek – mint általában – a Samsung különleges nyitóakcióval is készült. Azok, akik a 2019.02.20. 20:30-tól 2019.03.07. 23:59-ig tartó előrendelési időszakban előrendelik az S10E, S10 vagy S10+ telefont egy frissen bemutatott Galaxy Buds vezeték nélküli fülessel kedveskednek.

Samsung Galaxy S10
Galaxy Buds és a kettős vezeték nélküli töltés

Ezekről a kicsikékről azt kell tudni, hogy nem mutatnak olyan bénán, mint az AirPods, a hangzásukat a Harman tulajdonában lévő AKG fémjelzi. Köszönhetően az adaptív dupla mikrofonnal kristálytisztán hallhatók a hívások a készüléken. A Samsung több mint 6 óra zenehallgatást ígér velük egyetlen, akár vezeték nélküli töltéssel. 4 színben is kaphatók, amelyek a telefonok színével harmonizálnak.

Már csak az a kérdésem maradt: vajon beszámítják az iPhone-t, mert ezek az árak akár az övéik is lehetnének…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..